Michael Milburn Foster a Nemzeti Táncszínházban

2011/12/07-2011/12/30

Michel Milburn Foster “Magyar Táncosok” című kiállítása december 7-től látható a Nemzeti Táncszínházban.

Dr. Mandy Judit beszéde a megnyitón:

Michael-vel több, mint egy éve találkoztunk, s azóta rengeteg beszélgetést folytattunk. Témánk általában a művészet volt-különösképp a festményei. Ez számomra a kapcsolatunk kezdetétől fontos volt, mindig arra gondoltam, hogyan is viszonyulhatnék hozzá – hiszen ő a festés mestere, én a szavaké. Ám, mikor először láttam a képeit, szavaim cserben hagytak. Folyton csak azt hajtogattam: “bájos”, “gyönyörű”. Ezek a szavak hiába fejezték ki érzéseim, tudtam, hogy amit érezek –és látok- az ennél több. Csak nem tudtam, hogyan fejezzem ki. Úgy gondolom, nekünk, akik nem vagyunk művészek, ez egy ismerős helyzet: tudjuk, hogy reagálunk a dolgok vizuális reprezentációjára, de nem tudni, pontosan hogyan. Ezért, miközben ezeket a bájos, gyönyörű festményeket nézzük ezen a különleges megnyitón, meg szeretném osztani önökkel Michel gondolatait, amit az elmúlt hónapok alatt mesélt nekem a munkáiról és arról, hogyan dolgozik. Először is, bár mindig is festő volt, Michael széleskörű rendezői munkássága vezetett a mozgó kép csodálatához, különösen a mozgásban levő emberi alakhoz. És kiken lehetne ezt jobban tanulmányozni, mint a táncosokon? Videókkal kezdte, amiket a stúdiójában készített profi táncosokról. Ezekből számtalan pillanatképet választott ki, melyekről sok nagyszerű rajzot készített. Egymásra helyezett két vagy három pozíciót, melyeket a tánc bizonyos részleteiből választott ki. Egyszerűnek hangzik, de a kreatív tehetségnek nevezett misztikus dolog teszi bonyolulttá. Michael így beszél erről: “Kidolgozom a fő vonalakat és formákat, amik meghatározzák a mozgást. Kihagyom azokat a részleteket, melyek elterelik a figyelmet a mozdulatról –például a fejet, mely túl lényegessé válna. Ha az összes információt megjeleníted, a néző csak azt látja, ami a felszínen van – egy táncoló part. Nem akarom elhomályosítani az alakokat azért, hogy a mozgás képzetét keltsem, mint ahogy a fotókon látjuk. Az egész lényege a kétértelmű kompozíció. Nagyon fontos a kétértelműség jelenléte, így a nézőnek két-három különböző pozícióra kell figyelnie.” Egy másik művészre utalva, aki szintén táncosokat festett, Michael azt mondta: “ Degas tudta, hogy egy festményen az üres terek és a balerinák ugyanannyira fontosak. A kihagyott részeknek ugyanakkora szerepe van, mint a megjelenítetteknek.” De a kreativitás folyamata a művészt is érheti váratlanul. Michel elismerte: “ Mikor a kezdeti rajzokat állítom össze, gyakran én is meglepődök. Annyi vonal tűnik fel és kapcsolódik össze, hogy szinte ritmust alkotnak és ez majdnem olyan, mintha zenét rajzolnék.” A szín egy újabb elem, amit mi, nem művészek így veszünk észre: “ Ó, tetszik ez a szín!” vagy “Nem furcsa hogy ezt a színt használta?” A színhasználatáról Michel a következőt nyilatkozta: “ Tónusokkal dolgozok, mert azt akarom, hogy az emberek a formákat lássák. Biztos vagyok benne, hogy a formáim és vonalaim mozdulatokat alkotnak, de a szín a harmadik elem, melyről még tanulok. Például, egy kis piros, vagy sárga változást tud okozni, uralni tudja a festményt. Matisse azt mondta, hogy ha megváltoztatott volna egy színt, talán az egész festményt meg kellett volna változtatnia.” És most, láthatjuk a festményein – különösen a legutóbbi munkáin, a mögöttem lévő kék sorozaton – Michael úgy érzi, hogy sikerült elérnie, amit akart, a mozgás illúzióját kelteni egy állóképen. Láthatjuk, hogy ott van a kétértelműség, ott vannak a színek. Megérthetjük, miért és hogyan mozognak a táncosok, és azt mondhatjuk : “Gyönyörű!”